Kamatadó-mentesen

 

 

Mire kell mindenképpen odafigyelnünk?

 

Tervezezzük meg - lehetőleg szakember bevonásával - és megfelelő odafigyeléssel kövessük  is a befektetéseinket. A már említett adóterhek  (SZJA + EHO = 21%) elkerülhetőek néhány okos döntéssel és így az állami elvonás helyett a saját megtakarításunkat gyarapíthatjuk ezzel az igen jelentős résszel, ha jól gazdálkodunk. De ehhez ismernünk kell az erre alkalmas eszközöket!


Az un. Tartós Befektetési Számla (TBSZ)  konstrukciókkal 3 év után elérhető a részleges, míg 5 év után a teljes adómentesség!
 

Amire véleményünk szerint figyelni kell ezen befektetési számlák kiválasztásánál azok a következők:
 

  • Biztonság: azaz minél teljesebb körű védelemmel legyen ellátva a számla a választott pénzintézet esetleges fizetési gondja esetén. Míg az OBA (Országos Betétbiztosítási Alap) 100 ezer euróig, a BEVA (Befektetés-védelmi Alap) 100 ezer euróig véd, addig van olyan pénzügyi megoldás is, ahol korlátlan a tőke védelme.
     
  • Likviditás, hozzáférhetőség: gondos tervezés ellenére is akadhatnak előre nem látható nehézségek vagyis váratlan élethelyzet esetén fontos lehet, hogy elérhető legyen a befektetésünk. Így fontos lehet az is, hogy annak "feltörése" esetén ne veszítsük el a lehetséges adózási kedvezményeinket.
     
  • Számlavezetési költségek: vannak olyan számlák, ahol az elején ránk terhelnek minden költséget, míg vannak, ahol kevesebb költséggel szembesülünk, de azt folyamatosan vonják. Eltérő tervekhez és eltérő befektetői aktivitáshoz különböző megoldás az előnyös, válasszuk mindenképpen a nekünk leginkább megfelelőt.
     
  • Befektetés kezelése: néhány éves időtáv alatt kis eséllyel találunk minden helyzetben kimagaslóan teljesítő befektetési eszközt. Hol a kötvények, hol a részvények, hol a garantált eszközök teljesítenek jobban. Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy rugalmas szakmai szemmel történő (objektív, pártatlan) odafigyelés, ami kiterjed a befektetési piacok aktuális helyzeteire és a befektető mindenkori kockázatvállalási hajlandóságát is szem előtt tartja. Így Ön mindenkor komfortosan, biztonságban érzi majd magát!
     
  • Folyamatos kamatadó mentesség: minden esetben javasoljuk egy olyan pénzügyi stratégia felépítését, amelynek részeként évente indul egy új TBSZ konstrukciót, így  5 év elteltével a kialakult éves portfóliók visszforgatása révén akár további befektetés nélkül is biztosítható a folyamatos kamatadó és EHO mentes befektetői környezet.


Tanácsadásun  során szakmailag objektíven értékeljük és megversenyeztetjük a terveihez leginkább megfelelő pénzügyi megoldásokat, amikor is ezen és hasonló előnyöket biztosítunk partnereinknek, így Önnek is! Kérje díjmentes tanácsadásunkat!

 

Tudjon meg többet! - Tovább a regisztrációhoz >>

 

Kapcsolat >>